Egyszer már lemaradtam a kőbányai pincerendszer látogatásáról, a Szent László-napi ünnepségekkor- vezeti be a hamster blog írója az olvasót.

Nem kicsit morogtam akkor, hiszen még "csak" 20-25 éve akarok lejutni oda, de valahogy mindig csak másnap szoktam megtudni, hogy lett volna lehetőség rá. No, a 2009-es Kulturális Örökség Napjai végre kivétel volt: pár perccel a meghirdetett nyitás előtt ott álltunk a bejutásra várakozó, nem kis tömegben:

Sajnos most is csak a hétvége első napján lehetett lemenni, ami rejtély számomra: a világ legtöbb részén a világ nyolcadik csodájaként mutogatnák a harminc kilométeres alagútrendszert, nálunk meg évente kétszer fél napig lehet csak bemenni?

Az imént a "csoda" szót használtam, ami túlzásnak tűnhet, de fantasztikus létesítményről van szó, mely jó magyar szokás szerint (nagyrészt?) kihasználatlanul áll. Vasútmániás énem persze rögtön azon kezdett gondolkozni, micsoda bányavasúti skanzent lehetne csinálni itt. Sajnos persze a nyirkosság, és az állandó hűvös miatt akármit nem lehetne itt üzemeltetni, de mondjuk paintball/lasertag-világbajnokságok rendezésére gyaníthatóan tökéletesen alkalmas lenne :)

No, komolyodjunk meg egy kicsit: a körülbelül 180 000 négyzetméteres labirintus annak köszönheti létét, hogy a XIX. században extra tempóban épülő fővárosnak hatalmas mennyiségű kőre volt szüksége. Később az üregekből a sörgyár pincéje lett, a második világháború alatt pedig szintén lehetett valami szerepe, bár most nincs kedvem utánanézni, hogy tényleg szereltek-e itt össze Messerschmitt vadászgépeket (szerintem maximum repülőgépmotorokat, mert annyira azért nem tágasak a termek).

Van valami lenyűgöző abban, hogy az ember sétál, jön egy sarok, és a sarok után  három másik irányba folytatódik a folyosó, és sehol nem látni a végét, plusz minden egyes kiinduló folyosón újabb elágazások látszanak a távolban!

Az állandó nyirkosodás jelei (penészfoltok, rozsda) ellenére amerre jártunk, az egész jól karbantartottnak tűnt: világítás, újraboltozások nyomai a mennyezeten... Igaz, a másfél óra alatt, amit lent töltöttünk, nyilván csak igen kis részét láttuk az egész rendszernek!

Kicsit olyan itt járni, mint valami rég elfeledett nép feledésbe merült szakrális helyét látni: nem tudod, pontosan mi mire szolgált, mit jelentett nekik, de nagy hatással van rád.

Félek, az alagútrendszer sorsa nem fog egyhamar megoldódni: túl nagy, a felhasználhatósága korlátozott, és az állapota is csak romlani fog, de azért remélem, egy pár kilométeres "darabka" megmarad belőle, hogy az ember néhanapján lejöhessen ide, és rácsodálkozhasson, mik vannak a világban...

És a 2011-es folytatás. Katt ise és nézd meg a videókat is. Éredemes.