Az oroszlánok „fogyatékosságát” a legenda szerint egy vargainas fedezte fel. A szegény művész szégyenében még aznap beleugrott a Lánchídról a Dunába – s ezzel a szóbeszéd szerint ő lett a híd első öngyilkosa.

Tóth Béla anekdotagyűjtő szerint a mindentudó vargainas a legendák gyakori szereplője, de a lánchídi vargainast név szerint is ismerte a világ. „Frick Jakabnak hívták, s mikor 1897 novemberében Pinkóc túladunai faluban mint öreg ember meghalt, elsiratták az újságok. Fölfedezése: hogy az oroszlánoknak nincsen nyelve, gyorsan terjedt el.

Egész Pest erről beszélt, s Marschalkó János szobrász sok gúny és csúfolódás tárgya lett. Egy darabig csak tűrte, míg aztán egy este, mikor megint bosszantották, nagy haragosan azt mondja: ’No, hát fogadjunk ötszáz forintba, hogy mikor az oroszlán úgy tartja a száját, mint az én kőoroszlánjaim, nem is látszhatik a nyelve, mert mélyen lenn fekszik’. A fogadás megtörtént, és Marschalkó elvitte a barátait egy menazsériába, mely az István téren ütött tanyát, s ott aztán bebizonyította, hogy neki van igaza. Az ötszáz forintot a művész jótékony célra adta” – írja Tóth Béla a Pesti Hírlap 1897. november 28-ai számára hivatkozva. Tóth megemlíti: az öreg művész, bár bántotta, hogy mindig évődnek vele az oroszlánnyelvek miatt, mégsem lett öngyilkos – „az aggok szép csendes halálával, végelgyengülésben múlt ki a világból”.

A „nyelv nélküli” oroszlán szobrokat készítő Marschalkó Jánosnak azonban az anekdótával ellentétben esze ágában sem volt önkezével véget vetni életének, hanem dolgozott a Lánchíd oroszlánjai után a kassai székesegyház, a Magyar Tudományos Akadémia, a Vigadó, a Rudasfürdő szobrain is.

Tóth megjegyzi azt is: képeken, szobrokon, épületeken mulatságos hibákat keresni, nem volt újkeletű dolog a 19. században sem.

„A folklór mindenütt emleget templomokat, amelyeknek elfeledtek ajtót vagy ablakot csinálni. Örökké megújuló anekdota hőse a szerencsétlen piktor, aki császároknak és királyoknak cudar szórakozottságában a jobb oldalára festi a kardot, s aztán szégyenében elemészti magát. De a nép malíciája olykor igazi hibákra is bukkan. Így az 1891-ben leleplezett bécsi Radetzky-szobron már első nap észrevették, hogy a marsall nem ülhet a nyergében biztosan, mert a művész a ló hasa alá elfeledt terhelőt csinálni. E mulatságos hibát aztán később ki is javították”.

A Tóth Béla által leírtak illusztrálására íme egy pesti és egy budai oroszlán a Lánchídról. A budai oroszlán (lásd balra) első fogait vagy lecsiszolták, vagy letörték – így alulról is jól látható a fogak mögött meghúzódó nyelvféle.

Forrás:

TÓTH BÉLA: MENDEMONDÁK – A VILÁGTÖRTÉNET FURCSASÁGAI

Marschalkó János életrajza:

Bécsben tanult, majd németországi, párizsi, itáliai tanulmányút után 1847-ben Pesten telepedett le. Legismertebb művei a Lánchíd hídfőinél álló négy oroszlánszobor (1852), a Debrecenben, a Honvédtemető előtt álló "Haldokló oroszlán" szobor, mely az 1848-49-as szabadságharcnak állít emléket, valamint a csongrádi Szentháromság-szobor. Dolgozott a kassai székesegyház, a fóti templom, a debreceni Csokonai Színház, az MTA, a Vigadó, a Rudasfürdő stb. szobrain is, és befejezte Ferenczy István megkezdett és halála miatt félbemaradt Kazinczy és Kölcsey mellszobor-képmását. Hat gyermekük született, közöttük Marschalkó János Pál (Buda, 1864. máj. 13. – Bp., 192? ): bíró, jogi író, államtitkár, számos jogi szakkönyv szerzője, valamint Marschalkó Richárd gépészmérnök. Unokájuk volt Marschalkó Béla (1884-1962) építészmérnök.

A Lánchíd orszlán szobrai Marschalkó János és Giergl Hedvig síremléke „Az ítélet angyala” 1879 előtt Farkasréti temető felső (Hóvirág-úti) rész a művész saját terve alapján a szobrot Róna József, a talapzatot Hensch Ignác készítette Zimányi Magdolna felvétele, 2004